A Magyar Sporttudományi Szemle új közlési feltételei
Általános feltételek
A Magyar Sporttudományi Szemle évente 4-6 alkalommal jelenik meg, és önálló vizsgálaton alapuló,
máshol még nem közölt sporttudományi tárgyú cikkeket jelentet magyar és angol nyelven (angol
cikk esetén – a nyelvhelyesség érdekében – a nyelvi lektor szolgáltatás ellenértékének 50%-át számla
ellenében a szerző/szerzőknek kell vállalnia). Az adatgyűjtésnek, a feldolgozásnak és a közlésnek
meg kell felelnie az etikai és a tudományos kritériumoknak.
Az anonim kéziratokat az adott szakterület két elismert képviselője, egymástól függetlenül lektorálja.
A közlésről, vagy az átdolgozás szükségességéről a lektori vélemények alapján a Szerkesztő Bizottság
dönt. A közlésre nem kerülő kéziratokat a Szerkesztő Bizottság nem őrzi meg! A kéziratok terjedelme szóközökkel együtt maximum 30 000 – azaz harmincezer – karakter lehet, amely magában
foglalja a címet, a szerzőket és az intézményeket, a szövegtörzset, az illusztrációkat és a felhasznált
irodalmat is. Egy példányban, szimpla sortávolsággal, behúzás nélkül, sorkizártan, 12-es betűnagysággal (Times New Roman CE) gépelve kérjük elkészíteni és elektronikus formában (e-mail) a
bendinora@hotmail.com e-mail címre elküldeni. A dokumentumokat „stílus” alkalmazása nélkül
Word formátumban (név.doc) kérjük megküldeni. A cikk címe legyen rövid, célratörő és maximum
100 karakter/10 szó lehet. A szerzők száma maximum 7 fő lehet, maximum 7 intézménnyel együtt!
A kézirat szerkezete
A szerző(k) neve („dr.” és egyéb titulus nélkül, kis betűkkel), a szerző(k) munkahelye (nem rövidítve, kis betűkkel), a szerző e-mail címe, a dolgozat címe magyar és angol nyelven, a szerkesztőséggel kapcsolatot tartó szerző neve és levelezési címe.
Ezt követi a maximum 20 soros összefoglaló mindkét nyelven. A tagolatlan összefoglalók röviden
tartalmazzák a célkitűzést, a vizsgált személyeket, a módszereket, az eredményeket és a következtetéseket és maximálisan 5 (magyar és angol) kulcsszóval záruljanak.
A cikkek tagolása
Bevezetés, Anyag és módszerek, Eredmények, Megbeszélés és következtetések
(amennyiben indokolt, köszönetnyilvánítás az anyag végére).
A szövegtörzsben vastagon szedett, dőlt betűs, aláhúzott kiemelés csak indokolt esetben alkalmazható. A fejezetcímeket félkövér betűstílussal (Times New Roman CE), középre rendezve kérjük feltüntetni.
A felhasznált irodalom betűrendben felsorolva, az összes szerző nevével és a folyóiratok teljes címével kerüljön megjelenítésre az alábbiak szerint:
Folyóirat:
Eckstrom, E., Neukam, S., Kalin, L.,Wright, J. (2020): Physical activity and healthy aging. Clinics
in Geriatric Medicine, 36: 4. 671-683.
Könyv:
Bogin, B. (1999): Patterns of Human Growth. 2nd edition. Cambridge University Press, Cambridge,
23-29.
Könyvrészlet:
Martin, S.B., Zakrajsek, R.A., Wrisberg, C.A. (2012): Attitudes toward sport psychology and seeking
assistance: Key factors and a proposed model. In: Logan, C.D, Hodges, M.I. (eds.): Psychology of
Attitudes. Nova Science Publishers, Hauppauge, 1-33.
Internet:
National Center for Health Statistics in collaboration with the National Center for Chronic Disease
Prevention and Health Promotion (2000). Body mass index-for-age percentiles: boys, 2 to 20
years. Retrieved May 10, 2006, from http://www.cdc.gov/nchs/data/nhanes/growthcharts/
set1/chart15.pdf
A hivatkozások megadása visszakereshető módon, kizárólag a közlési feltételeknek megfelelően fogadható el. Internetes forrásoknál kérjük a letöltés dátumát megadni.
A törzsszövegben egy szerző esetén: Tóth, 2024; két szerző esetén Tóth és Kiss, 2023; kettőnél több
szerző esetén Tóth és mtsai, 2022 forma álljon, több hivatkozásnál pontosvesszővel elválasztva zárójelben.
Csak azok az irodalmak szerepelhetnek az irodalomjegyzékben, amelyekre van hivatkozás a szövegben és minden hivatkozásnak szerepelnie kell az irodalomjegyzékben. Amennyiben csak az egyik
helyen szerepel, minden esetben törlésre kerül.
A kézirat alaki feltételei
Kérjük törekedjenek a helyes nyelvhasználatra (névelők, helyesírás, egyeztetések, ahol indokolt:
szómagyarázat stb.), idegen kifejezések esetén a magyar helyesírás szabályai a mérvadók (A magyar
helyesírás szabályai, Akadémia Kiadó, 2020).
Maximum 5 illusztrációt (ábra, táblázat, fénykép) fogadunk el cikkenként.
Az ábrákat minden esetben szerkeszthető Excelben kérjük elküldeni, kérjük mellékelni az adattáblát is, ezzel is megkönnyítve az ábraszerkesztő munkáját. Az ábrában nem lehet ábracím, jelmagyarázat. A tengelyek beosztása és a tizedeshelyek száma szakmailag legyen alátámasztva, mértékegység csak a tengelyek végén legyen egyszer feltüntetve és a diagrammokon szám csak a százalékos
gyakoriságnál szerepeljen. Minden egyéb az ábra aláírásba, illetve a jelmagyarázatba kerüljön bele.
A táblázatokat minden esetben külön egységben, Excelben kérjük. A táblázat nagysága magyar és
angol nyelvű címmel, jelmagyarázattal maximum fél A4-es oldal lehet. A táblázatban törekedjenek
a rövid, egységes fejlécek használatára és a számok esetében csak a szakmailag indokolt tizedesek
jelölésére. A táblázatok oszlopainak, sorainak címe minél rövidebb legyen, hogy lehetőleg elválasztás
nélkül kiférjen. Ha ez nem lehetséges, inkább betűvel legyen jelölve, ami a jelmagyarázatban legyen
kifejtve. Excel, Word dokumentumba képként beágyazott táblázat, diagram (jpeg, jpg, tif, tiff, gif,
png stb. formátum) NEM megfelelő.
A fényképeket, egyéb ábrákat maximum 9-12 cm-es nagyságban, fekete-fehér megjelenésben és
minimum 300 dpi felbontásban kérjük.
Az ábra/táblázat és aláírása külön egységben (egymástól függetlenül szerkeszthetően) jelenjen meg.
A szerzők/szerzők törekedjenek arra, hogy csak a szakmailag indokolt eredményeket érdemes ábrázolni vagy táblázatban közölni.
A táblázatokat felül (arab) számozással és címmel, az ábrákat alul számozással és az ábra címével
kérjük ellátni. A jelölések és rövidítések magyarázata a táblázatok alatt, az ábrák esetében az ábra
aláírásában, vagy azt követően szerepeljen, azaz: a táblázatok és ábrák a szövegtől függetlenül is
érthetők, értelmezhetők legyenek. A táblázatok címét és az ábrák aláírását magyar és angol nyelven
is kérjük megadni. A táblázatok és ábrák javasolt helyét a szövegben kérjük megjelölni (pl. az
1. ábra/táblázat kb. ide!).
Figyelem: A kéziratokat – minden melléklettel együtt – az alábbi e-mail címre kérjük eljuttatni a
tárgy mezőben az első szerző és a dátum megjelölésével: bendinora@hotmail.com
A közlési feltételektől eltérő kéziratokat lektorálás nélkül javításra visszaküldjük, amivel késlekedhet a véleményezés átfutása is, és így a cikk megjelenése. A tudomány etikai feltételeknek
nem megfelelő tartalomért, eredményközlésért minden esetben a szerzők a felelősök.