A Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) és annak EU Szakbizottsága szeptember 28-án rendezte immár hagyományos sportszakmai konferenciáját, „A TAO (tapasztalatok, elemzések, értékelések, perspektívák a látványsportok támogatási rendszerében”) címmel a Testnevelési Egyetemen, amelyen mintegy 150 sportszakember vett részt.
[huge_it_gallery id=”13″]
A rendezvény elnöke és moderátora Farkas Péter, a Testnevelési Egyetem egyetemi docense, az MSTT EU Szakbizottság elnöke volt.
A konferencia két részből állt. Az első részben ennek a sport támogatási formának akadémiai jellegű elemzésére került sor. Tóth Miklós, a Társaság elnökének köszöntőjét követően, a TAO támogatási mechanizmus kiötlője, dr. Fazekas Attila Erik, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportigazgatásért és sportágfejlesztésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást, A TAO helye, szerepe a magyar sportfinanszírozásban címmel. A nyitóelőadást követően, Farkas Péter, a TAO-t az EU közösségi rendszerében elemezte. A TAO hatását a magyar sportgazdaságra András Krisztina, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense mutatta be, míg az első részt Gősi Zsuzsanna, a Testnevelési Egyetem egyetemi docensének előadása zárta, A sportszövetségek bevételi szerkezetének változása a TAO sportágak körében címmel.
A konferencia második részében, amely „A TAO a gyakorlatban” címet viselte, a támogatott sportági szakszövetségek képviselői elemezték sportágaik helyzetét. Bardóczy Gábor a Magyar Kézilabda Szövetséget, Bodnár Péter a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségét, Géczi Gábor a Magyar Jégkorong Szövetséget, Varga József Lajos a Magyar Labdarúgó Szövetséget, Nemcsik Balázs a Magyar Vízilabda Szövetséget, míg Tamás Henriette a TAO sportágak új testvérét, a röplabdázást és a Magyar Röplabda Szövetséget képviselte. Az előadások keretében az eredmények, mint erősségek bemutatásán túl, előadóink feltárták a TAO rendszerben előforduló gyengeségeket, lehetőségeit és veszélyeit is, egy kvázi SWOT elemzés keretében.
A sikeres konferencia szünetében és utána immár kötetlenebb formában tartott tovább a szakmai eszmecsere.
Tudományos konferencia a TAO-ról – konferencia anyagai
Bardóczy Gábor | Bencsik Balázs | Farkas Péter |
Géczi Gábor | Gősi Zsuzsanna | Varga Lajos |
Fazekas Attila Erik | András Krisztina |